A régészek egy rendkívüli ősi műemléket találtak, amely átformálhatja az európai történelemről alkotott képünket.

A franciaországi Marliensben, Dijon közelében tett régészeti felfedezés az emberi megszállás több korszakon átívelő, magával ragadó történetét tárta fel, amely izgalmas betekintést nyújt a régió gazdag történelmébe. A francia Nemzeti Régészeti Kutatóintézet (Inrap) által "példa nélkülinek" minősített lelőhelyen a neolitikumtól az első vaskorig terjedő időszakból származó sáncok összetett elrendezése látható, amelyek minden egyes rétege egyedi betekintést enged az ősi társadalmakba és szokásaikba.

A felfedezés középpontjában egy figyelemre méltó, három, egymással összekapcsolt sáncból álló emlékmű áll, amely az építészeti kifinomultság és a szimbolikus jelentőség keverékét mutatja be. A 36 láb átmérőjű központi sírkamra szolgál a középpontként, amelyet északon és délen két kisebb sírkamra vesz körül. Az északi, patkó alakú burkolat és a déli, részben nyitott, kör alakú kialakítás bonyolultan kapcsolódik a központi építményhez, és olyan összetartó egységet alkot, amelynek célja és jelentősége izgalomba hozza a kutatókat.

15 év után küldte vissza a Pompeiből ellopott régészeti kincseket egy nő, mert balszerencsét okoztak neki

Olvass tovább...

Az oldalsó kerítésekben található kavicsréteg egy kerítés létezésére utal, ami az emlékművön belüli tér szándékos lehatárolására utal. Ez az építészeti jellegzetesség, valamint az olyan leletek, mint a kovakőből készült nyílhegyek, íjász karperecek és egy rézötvözetből készült tőr, kínzó nyomokat szolgáltatnak az emlékmű funkciójára és kulturális kontextusára vonatkozóan. A burkolatokban talált szerves anyagok radiokarbonos kormeghatározása további fényt vethet a kronológiára, amely a Kr. e. 10 000-től Kr. e. 2200-ig terjedhet.

A vasoxid nyomokkal díszített karperec felfedezése érdekes lehetőségeket vet fel a szertartási vagy temetkezési jelentőségét illetően. Bár az ilyen leletek gyakran kísérik a temetéseket, a karszalagot egy konkrét rituáléhoz vagy temetkezési gyakorlathoz kapcsoló meggyőző bizonyíték továbbra sem áll rendelkezésre, ami rávilágít a régészeti leletek kulturális kontextusban való értelmezésének összetettségére.

A lelőhely egy különálló területén öt, körülbelül i. e. 1500 és i. e. 1300 közötti időszakból származó kör alakú sírkamra további betekintést nyújt az ősi temetkezési gyakorlatba és kulturális hagyományokba. A temetkezési maradványok és egy halotti máglya jelenléte a legnagyobb sírkertben kiemeli a lelőhely jelentőségét mint szertartási központot, annak ellenére, hogy a savas talajviszonyok miatt a nem elégetett csontok megőrzése nem lehetséges.

Távolabb egy urnákkal és temetkezési díszekkel teli első vaskori honfoglalás kori lelőhely a történelmi intrikák egy újabb rétegét kínálja, míg a közeli kora bronzkori kutak értékes betekintést nyújtanak a régió természeti környezetébe és tájképébe ebben az időszakban.

Miközben a kutatók a lelőhelyen talált leletek és környezeti adatok átfogó elemzésébe kezdenek, továbbra is optimisták a terület évezredeken átívelő árnyalt fejlődésének rekonstruálásával kapcsolatban. Aprólékos tanulmányozással és interdiszciplináris együttműködéssel olyan átfogó narratívát kívánnak összerakni, amely megvilágítja a Marliens és a környező régió ősi táját alakító kulturális, társadalmi és környezeti dinamikát.

Az alábbi videóból még sok érdekesség kiderül a fantasztikus felfedezésről: